Az agrártudomány, a bölcsészettudomány, a közgazdaság, a műszaki és természettudományok, valamint a kultúra és a közművelődés területén végzett kiemelkedő munkájukért vehettek át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket a Debreceni Egyetem szakemberei.
Hírek
A magasban és a mélyben végzett biztonságos munkavégzéshez szükséges korszerű védőfelszerelésekről és munkavédelmi előírásokról esett szó a Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartott Zuhanásbiztonsági Szakmai Napon pénteken. A szakmai előadásokat gyakorlati bemutató követte, ahol a legújabb biztonságtechnikai eszközöket, például köteleket, hevedereket, maszkokat mutattak be.
Csakúgy, mint tavaly, idén is a Gazdaságtudomány Kar dolgozói kollektívája jutott elsőként a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjának (DEDM) kiemelt kategóriájába. A februári díjazottak az értékes UD Shop-utalványok mellett nevezéseket is átvehettek a március 29-i Debrecen Maratonra.
Vékonyabb falak, alacsonyabb rezsi? A DE Műszaki Karán megtalálták a megoldást: az új panelek 15 százalékkal jobban teljesítenek, mint a jelenlegi csúcsmegoldások és az építőipartól az egészségügyig bárhol bevethetők. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjából
Épületgépészeti Szakmai Napot és Szakkiállítást rendeztek csütörtökön a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, ahol a szakmai előadások mellett épületgépészetben érdekelt cégek mutatták be technikai újdonságaikat, szolgáltatásaikat. A rendezvény keretében arról is szó esett, hogy fejlesztik a karon működő Vízellátás, csatornázás laboratóriumot.
Folytatódott a kuratóriumi látogatássorozat a Debreceni Egyetem karain és szervezeti egységeinél. Ezúttal a Műszaki Kar adott otthont Kossa György, a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke által tartott előadásnak, melyben a modellt váltó egyetemek és ezen belül kiemelten a Debreceni Egyetem elmúlt időszakban elért eredményeit mutatta be.
Március 5-én kerül megrendezésre a Debreceni Egyetem Műszaki Karán az Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék szervezésében a XXXI. Épületgépészeti Szakmai Nap és Szakkiállítás
A mérnöki oktatás jövőjét, az MI alkalmazásának kérdései voltak fókuszban az IEE 2016 nemzetközi konferencián. A kétnapos eseményt a Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara közösen szervezte.
A Debreceni Egyetem kutatói közül évről évre egyre többen kerülnek be a világ vezető tudósainak felső 2 százalékát rangsoroló nemzetközi listára.
A Debreceni Egyetem öt munkatársa vehetett át elismerést a Tudományos Diákköri Konferenciák (TDK) szervezésében végzett kimagasló munkájáért. A Kiváló TDK Szervező Díj ünnepélyes átadóját a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Felolvasótermében rendezte az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT).