Karrieriroda

A Hallgatói Önkormányzathoz tartozó további szervezet még a Karrier Iroda. 2004-ben alakult meg. Irodája a Kar épületének első emeletén található. A vezetője Molnár József, a HÖK  elnöke.   

A Karrier Iroda legfőbb célja a cégek és a műszaki értelmiség közötti kapcsolatteremtés, a tanulmányok során gyakorlati helyek és a tanulmányokkal párhuzamosan végezhető állásajánlatok közvetítése hallgatóink felé, továbbá minél több végzett, diplomás számára megtalálni a végzettségéhez mérten a legmegfelelőbb állást.

2011-től megújult honlappal és az álláskereséshez kapcsolódó átfogó szolgáltatáscsomaggal várja az Egyetem jelenlegi és egykori hallgatóit, így részük lehet az életpálya tanácsadástól kezdve az önéletrajz készítésen át a próba-állásinterjúban is.

2014-ben tovább bővítette tevékenységi körét azzal, hogy megrendezte az I. Műszaki Állás Börzét, hogy elősegítse a cégek és az érdeklődök közötti közvetlen kapcsolat kialakulását. A nagy érdeklődésre való tekintettel idén is megrendezésre került és még több cég, illetve érdeklődő fordult meg a kiállításon.

Nagy hangsúlyt fektet az Iroda a diplomás pályakövetési rendszerre, mivel az innen származó információk nagyban befolyásolják a Kar életét és az Iroda működését.

További információk

Legutóbbi frissítés: 2022. 10. 04. 08:50