A Műszaki Kar vendégeként Dr. Horváth Imre, a Delft-i Műszaki Egyetem professzor emeritusza tartott előadásokat a kiber-fizikai rendszerek rohamos fejlődéséről, azok mindennapi életünkre és iparra gyakorolt hatásáról. Vele beszélgettünk a jövő technológiai fejlődéséről, a mesterséges intelligencia szerepéről, és arról, hogy a mérnökképzés hogyan tarthat lépést mindezzel.
A kiber-fizikai rendszerek óriási változáson mentek keresztül, egyre mélyebben épülnek be a mindennapi életünkbe, az ipari gyártástól az okosotthonokig. Hogyan látja ezek fejlődését tíz év távlatában?
Egyre több tudományág kapcsolódik be ezen rendszerek fejlesztésébe, így minden szempontból egyre komplexebbé válnak. Azonban nemcsak összetettebbek lesznek, hanem intelligensebbek és szocializáltabbak is. A mesterséges intelligencia technológiák körüli felhajtás valójában egy szükséges katalizátor, amely a kiber-fizikai rendszerek problémamegoldó képességének növelését segíti elő. Saját döntéshozatali és következtetési képességekkel is rendelkeznek majd, s fokozatosan a mindennapi élet szerves részeivé válnak, egyre inkább alkalmazkodva az egyéni igényekhez, például az egészségügyben vagy a közlekedésben.
Mennyire van az ipar, a társadalom felkészülve arra, hogy ilyen rendszerekkel együtt éljen, együtt dolgozzon, ha ezek a mindennapi életben megjelennek?
Nem egy hirtelen, robbanásszerű változásról van szó, hanem fokozatos elterjedési folyamatról. Az ipar sok szempontból már készen áll erre, hiszen a vállalatok folyamatosan fejlesztenek új technológiákat, automatizálnak és egyre több döntést bíznak okos algoritmusokra. A társadalom azonban más kérdés. Míg egyesek gyorsan alkalmazkodnak majd ezekhez az új, rohamosan fejlődő technológiákhoz és lépést tudnak tartani velük, mások lemaradnak, vagy akár teljesen kimaradnak. Ez utóbbi pedig növekvő társadalmi feszūltséget, esetleg szakadékot is eredményezhet. Az oktatás éppen ezért kulcsszerepet játszik abban, hogy a társadalom egészét, beleértve a fejlesztőket, a felhasználókat és a mindennapok emberét, felkészítse az előrelátható technológiai és szociális változásokra.
Van olyan, amit most még jelenleg sci-fiként kezelünk, de tíz-húsz év távlatában megvalósulhat?
Mindenképpen. A jövőben az ember és gép együttműködése új formákat ölthet az önfejlesztő és önjavító rendszerek megjelenésével. Az egyik legfontosabb fejlődési irány az intellektualizált, alkalmazási probléma megoldásra és autonóm működésre képes rendszerek fejlesztése. A jelenlegi mesterséges intelligencia technológiák egyik legnagyobb hiányossága, hogy tipikusan nem rendelkeznek fizikai megtestesüléssel. Ma még csak digitális számítógépeken futó szoftvereszközökön keresztül működnek. Ennek a problémának a megoldására már folynak kutatások, például a humanoid robotok, vagy az úgynevezett puha robotika terén. Már jelenleg is léteznek olyan szenzor eszközök, implantátumok és neurális vezérlésű technológiák, amelyek az emberi képességeket javítják, a hiányosságokat kompenzálják, és szinergikus egyūttműködést tesznek lehetővé. De ez már a kiborgok fogalmi területére vezet el bennünket.
A kiborg szó a 'cybernetic organism' kifejezésből származik, s olyan organizmusokat vagy rendszereket jelöl, amelyekben az emberi orgánumok és fizikai aktuátorok elemei (hardver, szoftver, kiberver) nagymértékben összeolvadnak és az élőlényekéhez hasonló működést hoznak létre. Jelenleg a kiborgok három fő kategóriáját különböztetjük meg. Az első kategóriába az emberi képességeket feljavító implantátumok vagy kiegészítések formájában megjelenő kiborgok tartoznak. A második kategóriát azok az együttélő, robot-jellegű kiborgok alkotják, amelyek megtanulják az emberek életmódját és képessé válnak arra, hogy önállóan nyújtsanak támogatást mindennapi tevékenységek végrehajtásához, például az idős emberek számára. A harmadik kategóriához tartozó, ágens-típusú kiborgok arról ismerhetők fel, hogy személyre szabott tevékenységekkel is megbirkóznak, előre tekintő döntéseket hoznak, és ügyviteli feladatokat is képesek elvégezni. Például bizonyos terméket megrendelnek annak alapján, hogy velünk konzultálnak.
Milyen kihívásokat jelenthet ez a fajta gyors technológiai fejlődés az oktatás számára?
Ha a mesterséges intelligencia technológiák minden (vagy legalább is nagyszámú, intellektust igénylő) problémát megoldanak helyettünk, könnyen előfordulhat, hogy az emberek kevésbé lesznek motiváltak a kreatív és kritikus gondolkodásra. Vagyis, az oktatásnak nem pusztán az ismeretátadásról kell szólnia, hanem arról is, hogy megtanítsa a diákokat e komplex rendszerekkel való egyūttműködésre, de az azok képességein túlterjedő intuitív gondolkodásra is.
Miben látja ezen a téren a Delft-i Műszaki Egyetem sikerességének titkát? Mire kéne itthon nagyobb hangsúlyt fektetnünk?
Delftben nagy hangsúlyt fektetnek az "out of the box" gondolkodásra. Az egyetemen rendszeresen szerveznek vitákat, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, és ezáltal minden ötlet érdemi megfontolásra kerül. Az oktatóktól elvárt, hogy aktívan bekapcsolódjanak ezekbe a vitákba. A hallgatóktól pedig az, hogy ne csak megtanulják az anyagot, hanem kritikusan gondolkodjanak róla és új megoldásokat keressenek. Ezt segíti elő az is, hogy nem tantárgyakat, hanem témaköröket tanítunk, s a tantervet is évről évre felülbíráljuk és a kor gyorsan változó igényei szerint aktualizáljuk.
Mit tanácsol azoknak a fiataloknak, akik úgy döntenek, hogy mérnöki pálya irányába indulnak?
Három dolgot emelnék ki. Az első és legfontosabb a holisztikus gondolkodás – ne csak egy probléma egy részletére fókuszáljanak, hanem próbálják átlátni a problematikák egészét és összefüggéseit. Emellett fontos, hogy megértsék és elfogadják a modern technológiák szerepét. Valamint nem szabad elfelejteni, hogy csak aktív társadalmi párbeszéddel lehet hatékonyan kezelni a nagy technológiai kihívásokat. Ehhez elengedhetetlen a nyitott gondolkodás és véleménynyilvánítás. Ezeket mind el kell sajátítani a lehető legkorábbi időben.
Mi az, amiben a magyar mérnökoktatás erős Ön szerint?
Nincs teljes rálátásom a rendszer egészére, de a mechatronikai oktatásban tapasztalt nyitottság és innováció különösen figyelemre méltó. Éppen ezért csatlakoztam az MTA Mechatronikai Albizottságának munkájához, s hogy ha lehetséges, hozzájáruljak a fejlődéséhez a tervezéshez, rendszerekhez, és ismeretfeldolgozáshoz kapcsolódó ismereteimmel.
Fontosnak tartom, hogy a magyar felsőoktatás olyan szakembereket képezzen, akikkel a Debreceni Egyetem Műszaki Karán is találkoztam: ambiciózusak, távlatokban gondolkodók, kritikus szemléletűek és nyitottak az újdonságokra. Hiszem, hogy a nemzetközi színtérre való kilépés kulcsfontosságú, és ennek elősegítésére tudatosan fejleszteni kell a kompetenciákat, építeni kell a kapcsolatrendszert és a hosszútávú nemzetközi együttműködéseket. Ehhez remek kiindulópontot jelentenek az olyan rendezvények, mint például a Kar által szervezett IEE 2025 konferencia, amelynek workshop tutoraként és keynote előadójaként a kiber-fizikai rendszerek szerepéről, a MI technológiák kognitív, jogi és etikai kérdéseiről, illetve a mérnökképzés kihívásairól és a mérnökképzésben szükséges új szemléletmódról is beszéltem.
Ha egyetlen szakmai eredményt kellene kiemelnie, melyik lenne az?
Személyesen a legnagyobb elégtételem az, hogy sikerült Delft-ben megállnom a helyem. Emellett az intellektualizált rendszerek által létrehozott szintetikus tudás értelmezésére és hasznosítására tett javaslatomat érdemes itt megemlítenem. A "szimpérazmológia" (a rendszerek által megtanult, kikövetkeztetett és/vagy megszerkesztett tudás vizsgálati módszere) egy olyan ötlet, amelyet még tovább szeretnék fejleszteni. Talán egyszer ez lesz az a terület, amiről a legtöbben emlékezni fognak rám.