Sikeres szezonzárás a DE Műszaki Kar Motorsport csapatánál

Remek teljesítménnyel az 5. helyen zárta az idei, 7 futamos Országos Szlalom Bajnokságot Kökényesi Balázzsal a volán mögött a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Motorsport csapata.

A Műszaki Karon nagy múltra tekint vissza az egyetemi járműfejlesztés, autó- és motorversenyzés. Korábban a hallgatók elsősorban alternatív hajtású, saját tervezésű és építésű versenyautókat és motorokat készített, de idén a Motorsport csapat tagjai belekóstolhattak a hagyományos autóversenyzésbe is.

Az oktatókból és hallgatókból álló csapat idén januárban alakult, és az első, áprilisi versenyt már sikeresen teljesítették, majd a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően júniusban már dobogóra is állhattak.

Sajnos a júliusi versenyre menet egy közúti balesetben a versenyautó totálkáros lett, így a csapat is kissé összetört, de nem adták fel, és az augusztusi versenyre már majdnem elkészült az új versenyautó.

A szeptemberi tanévkezdés új lökést adott, hiszen több új tag érkezett a csapatba, amely így már több mint 30 főt számlál. A kitartásnak és a lelkes szerelésnek, készülésnek köszönhetően a szeptemberi futamon már 3 Motorsportos hallgató is felállhatott a rajtrácsra.

Összességében sikeres évet zárt a csapat, a hallgatók nagyon sokat tanulhattak nem csak a versenyzés, szervezés, hanem a gépjárműtechnika területén is. Megismerkedhettek a gyakorlatban az autó felépítésével, a műszaki diagnosztikával, különböző karbantartási, javítási, szerelési módszerekkel. Ezeken felül szükség volt egyedi alkatrészekre is, amelyeket a hallgatók terveztek, illetve gyártottak le a kar forgácsoló műhelyében. Így az elméleti órákon tanultakat a gyakorlatban is hasznosítani tudták, mindezt egy lelkes csapat tagjaként.

Emellett TDK és szakdolgozatok is készültek, készülnek, így a gyakorlati tapasztalatokat tudományos oldalról is megközelítik.

Jövőre a cél egyértelmű a csapat számára, folytatni a munkát, és az idei tapasztalatokat felhasználva részt venni a 2020-as Országos Szlalom Bajnokságban.

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 13:39