Dobogón a DE MK Motorsport csapata

A hármas szám bűvöletében telt a múlt hétvégi verseny a DE MK Motorsport csapata számára. Az Országos Szlalom Bajnokság idei harmadik versenyét 2019. június 08-án rendezték meg a kiskunlacházi reptéren. A Műszaki Kar csapata az általuk továbbfejlesztett Fiat Punto-val vágott neki a versenynek. Az autó a fejlesztéseknek megfelelően rendkívül jól teljesített, továbbá a csapat eredményességét a nyári meleg is segítette. Az első tesztkörök után a pilóta nagymértékben javítani tudott az idején, így egyre szorosabbá vált a verseny.

Végül az utolsó mért körön múlott a siker, ami bravúros véget ért, ezzel a dobogó 3. fokára juttatta a csapatot.

A csapat összetettben a 3. helyen áll jelenleg a tabellán, és nagy erőkkel készül a júliusi, Kalocsán megrendezésre kerülő következő versenyre. Addig az autón is lesz még tennivalójuk, ugyanis néhány alkatrészt cserélni kell, illetve újabb fejlesztések is készülnek.

 

A Debreceni Egyetem Műszaki Karának Motorsport csapata idén januárban alakult, azóta folyamatosan fejlődik, már több mint 15 hallgató és oktató vesz részt a járművek fejlesztésében. Idén az Országos Szlalom Bajnokság S2 kategóriájában vesznek részt egy általuk felkészített Fiat Punto-val, mely az Egyetem és ipari cégek támogatásával készült. Emellett a jövőre nézve több tervük is van, más kategóriákban is szeretnék kipróbálni magukat, többek között a Formula Student-ben.  

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 13:39