Barócsi Mihály (1929-2020)

Barócsi Mihály (1929-2020)

Életének 92. évében, 2020. december 16-án elhunyt Barócsi Mihály nyugalmazott főiskolai tanár, a debreceni műszaki képzés egyik jelentős szereplője, a város felsőfokú gépészképzésének megalapítója.

Barócsi Mihály 1929-ben született Verpeléten. Kezdetben a csoknyai katolikus elemi népiskola, később az ományi Szent István népiskola, majd az egri I. számú általános iskola diákjaként folytatta általános iskolai tanulmányait.  Az 1950-ben a 95. sz. Szakirányú Ipari Tanulóiskolában villanyszerelő szakmunkás bizonyítványt szerzett. Még ugyanebben az évben kiállított szakérettségi bizonyítványával jogosultságot nyert arra, hogy tanulmányait műszaki egyetemen folytathassa. Egyetemi diplomáját Dnyetropetrovszkban szerezte építőgépész mérnök szakon. 1966-ban elnyerte a műszaki tudományok kandidátusa címet és még ugyanebben az évben a műszaki tudományok doktorává avatták. 
Ebben az időszakban jött létre Debrecenben a Felsőfokú Építőgépészeti Technikum, amelynek vezetésére Barócsi Mihály igazgatóként kapott megbízást. Az oktatás 1965-66-os tanévben 80 építőgépész-hallgatóval indult a Varga utcai Péchy Mihály Építőipari Technikum épületében. A képzés 1966 szeptemberétől építész szakkal bővült. 
1972-ben a budapesti Felsőfokú Építőipari és a debreceni Felsőfokú Építőgépészeti Technikum összevonásával létrejött az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola. A Gépészeti Kar valamennyi tanszéke Debrecenben működött Barócsi Mihály vezetésével. A későbbi szervezeti átalakítások során alakult meg a Gépészeti Intézet, amelynek irányításában nyugállományba vonulásáig ugyancsak vezető szerepet vállalt, tevékenységével megalapozva a város felsőoktatási intézményeinek 2000-es integrációjával létrejövő Debreceni Egyetem Műszaki Karának oktató- és szakmai tevékenységét.
Munkásságát több kitüntetéssel is díjazták, megkapta az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést (1972), valamint a Munka Érdemrend ezüst fokozatát (1980). A Moszkvai Egyetem 1990-ben Díszdoktorrá avatta.
Barócsi Mihályt, a jogelőd Felsőfokú Építőgépészeti Technikum egykori igazgatóját, okleveles építőgépész mérnököt, a műszaki tudományok kandidátusát a Debreceni Egyetem Műszaki Kara saját halottjának tekinti. 

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 13:39