2019. ÉVI ŐSZI ITDK FELHÍVÁS

A rendezvény helyszíne:

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11.

A rendezvény időpontja:

2019. december 05. (csütörtök)

Az ünnepélyes eredményhirdetés időpontja:

2019. december 12. (csütörtök)

A részvétel feltételei:

A nevezés személyi feltételei:

Az intézményi TDK konferencián történő részvételre az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, a Katasztrófavédelmi Intézet, valamint a Nemzetbiztonsági Intézet BSc, MSc, BA és MA képzésében részt vevő hallgatói jelentkezhetnek, amennyiben megfelelnek a jelen felhívásban és mellékleteiben megfogalmazott valamennyi feltételnek. Továbbá pályázhatnak más felsőoktatási intézmények és a határon túli felsőoktatási intézmények azon hallgatói is, akik az OTDK-n a Had- és Rendészettudományi szekcióba kívánnak nevezni, valamint megfelelnek a jelen felhívásban megfogalmazott elvárásnak.

A nevezés tartalmi feltételei:

  • a pályamunka rezüméjének benyújtása 2000-2500 leütés terjedelemben magyar és angolnyelven, a témavezetővel javított és láttamozott formában;
  • a Kar honlapján található nevezési lap kitöltése és benyújtása;
  • a kész pályamunka elkészítése és benyújtása;
  • nevezni olyan pályamunkával (dolgozattal, tanulmánnyal, alkotással) lehet, amely a graduális képzési idő alatt, önképzési céllal készült és még nem szerepelt más fórumon.

A kari TDK-ra tehát nem nyújtható be sem olyan szemináriumi dolgozat, amely a felsőoktatási tanulmányok során kötelezően, a tantervben is előírt feladatok teljesítésének eredményeként született, sem pedig már eljárásra bocsátott, ill. megvédett szakdolgozat, diplomamunka – minthogy ezek nem tartoznak a graduális felsőoktatási önképzés fogalomkörébe.

Nevezési határidők:

a nevezési lap, a dolgozat, a magyar és angol nyelvű rezümék benyújtásának határideje:

2019. november 14.

A benyújtás módja:

  • a rezümék, a nevezési lapok, valamint a dolgozatok két kinyomtatott, lefűzött formában az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Hungária krt. 9-11., A. épület. V. em., 524. irodában; és
  • minden dokumentum elektronikus formában e-mail mellékletként a tdk.hhk@uni-nke.hu címre megküldve

(A nevezés tehát nyomtatott ÉS elektronikus formában történik!)

Budapest, 2019. …….

NKE HHK ITDK témajavaslatok ide kattintva tekinthetőek meg!

Lehetséges/tervezett ITDK Tagozatok:

  • Társadalomtudomány tagozat
  • Elektronikai hadviselés tagozat.
  • Logisztikai tagozat
  • Repüléstudomány tagozat
  • ABV támogatás
  • Alkalmazott társadalomtudományok (etika, kommunikáció, pedagógia, pszichológia, szociológia)
  • Biztonság-és védelempolitika, -kultúra
  • Biztonságtechnika, biztonságtechnika-történet
  • Civil-katonai együttműködés (CIMIC)
  • Fegyvernemek harcászata, nem háborús katonai műveletek
  • Gazdaságvédelem
  • Hadászat, katonai stratégia, katonai doktrínák
  • Hadijog, hadelmélet
  • Haditechnika, haditechnika-történet
  • Hadtörténelem, rendészettörténet
  • Infokommunikációs rendszerek
  • Katonai és rendészeti vezetés
  • Katonai és rendészeti logisztika
  • Kiberbiztonság, kibervédelem
  • Környezetvédelem és környezetbiztonság
  • Lélektani műveletek (PSYOPS)
  • Katonai egészségügy

A HHK TDK-k adatai ide kattintva tekinthetőek meg!

A felhívás pdf formátumban letölthető itt!

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 13:39