Ismét győzelemmel ünnepelhetett a DEAC Motorsport csapata

Az elmúlt hétvégén csapatunk az Országos Szlalombajnokság utolsó előtti fordulóján vett részt a kiskunlacházi reptéren.

Az elmúlt hétvégén csapatunk az Országos Szlalombajnokság utolsó előtti fordulóján vett részt a kiskunlacházi reptéren.

 

A pálya nagyon technikás volt, így már a gyakorlás során is történtek apró műszaki problémák több versenyzővel is.

 

Az elsőszámú autónkon a versenynap során több különböző műszaki problémával szembesültünk. Azonban ezeket a csapatunk szerelőinek ügyessége, és leleményessége segítségével orvosolni tudtunk.

 

A csapatválogatónk kiválasztásának második köre is ott zajlott, a jelentkezők kipróbálhatták magukat, illetve a csapat vezetői is pontos képet láttak róluk egy versenynap során is.

 

Ezek alapján négy új taggal bővült a csapatunk:

Reisz Rudolf, Fazekas Bálint, Lukács Antal, és Pásztor József.

 

Az első mért körök után nagyon szoros küzdelem alakult ki a dobogóért több kategóriában is. Végül S1 kategóriában, mindössze néhány tizedmásodperccel, Szántó Attila az 1. helyen végzett, megszerezve ezzel a csapat idei második győzelmét, míg Borbély Bálintnak is sikerült felállnia a dobogó 3. fokára. S3 kategóriában Nagy Nándor a 4., Holyevácz Márk az 5. helyen végzett. S4 kategóriában pedig Jéger Márton a 4., Nagy Dávid a 9. helyezett lett.

 

A következő, szezonzáró futam október 23-án lesz a kecskeméti gokartpályán.

 

A hétvége eseményeit ismét Punk János örökítette meg.

 

Köszönjük szponzorainknak a támogatást:

-Welding 2000 Kft.

-DEAC

-BRGMini.hu

-Ave Ásványvíz Kft.

-Jpunkphoto

-Nagy-Jó Kft.

 

képkép2kép3kép4

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 10. 03. 12:15