A neves kanadai egyetemmel létesített, az oktatási és kutatói munkánkat erősítő együttműködés megerősíti azirányú elkötelezettségünket, hogy növeljük nemzetközi versenyképességünket és a régió meghatározó műszaki felsőoktatási intézményévé váljunk.
Meggyőződésünk, hogy akkor tudjuk versenyképesen felkészíteni hallgatóinkat a munkaerőpiacra vagy a kutatói életre, ha a legeredményesebb, legjelentősebb egyetemekkel szoros partnerséget építünk ki. Az MSc és PhD oktatásunkat és kutatásainkat fókuszba helyező együttműködés olyan területeket céloz meg, amelyekben a kölcsönös tudáscsere által tapasztalatunkat leginkább átadhatjuk a tanulók számára.
A partnerség elsődleges célja a két intézmény közötti nemzetközi kutatói és hallgatói csere, valamint az együttműködés erősítése a tudomány, technológia és innováció területén. Az aláírt megállapodás célja a két intézmény elméleti és gyakorlati tudásbázisának megosztásával a kutatás-fejlesztés és az oktatás színvonalának emelése.
A partnerség által lehetőségünk nyílik a Mitacs Globalink Research Award programban való részvételre is, mely amellett, hogy láthatóvá, elérhetővé teszi a kanadai vállalkozások és a helyi mérnöki kamara számára kutatási témáinkat és modern laboratóriumi hátterünket, pályázati úton biztosítja a mobilitás fedezetét is. Ez további lehetőségeket nyújt oktatóink, kutatóink, valamint MSc és PhD hallgatóink számára.
Az együttműködési megállapodás kivételes lehetőség a Kar nemzetközi reputációjának erősítésére is. A TMU-val való közös munka által reményeink szerint a Műszaki Kar is előre léphet majd a vezető globális felsőoktatási rangsorokban.