Tehetséggondozás

A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja (DETEP)

https://www.inf.unideb.hu/sites/default/files/kep/detep/detep.jpg.

(*)

Kiknek szól?

  • Azoknak, akik a kötelező tantárgyakon túl érdeklődnek a kutatás iránt, egy-egy témában szeretnének jobban elmélyülni + a program a művészeti tevékenységet is támogatja (csak a ZK hallgatói esetében)
  • A szabályzat szerint minden aktív, nappali tagozatos hallgatónak, aki tanulmányait nem szakította meg két szemeszternél hosszabb időszakra, rendelkezik min. 2 lezárt félévvel.

Mi a célja? (szabályzat)

  • elősegítse a hallgatókban rejlő tehetség kibontakozását,
  • a mesterképzésre és PhD képzésbe való bejutás elősegítése,
  • célja a legtehetségesebb hallgatók egyetemi oktatókká/kutatókká válásának támogatása, tudományos utánpótlás nevelése.

Előnyei:

  • kutatási lehetőség témavezető segítsége mellett,
  • ösztöndíj lehetősége,
  • konferenciaszereplés és versenyeken való részvétel támogatása,
  • diplomamelléklet a programban elért teljesítményről,
  • egyes pályázatoknál előnyt jelenthet.

Hogyan folyik a munka?

  • A témavezetők segítségével, egyéni munkaterv szerint végzett kutatómunka (nem órákat kell felvenni, hanem kutatómunkát folytatni, amit aztán valamilyen fórumon meg kell jelentetni, pl. publikáció, előadás, poszter, hangverseny).
  • Beletartoznak a tudományos diákkörök, szakkollégiumok, önképzőkörök → a DETEP ezeket fogja egységes keretbe.
  • A Neptunban regisztrálni kell a képzést, és egy ún. konzultációs kreditet kell felvenni, melyet a témavezető hirdet meg, ennek teljesítése a programban maradás feltétele.
  • Képzési kredit: félévente max. 3, az előírt óramennyiségen túl, a témavezetővel egyeztetve, ingyen. Ez lehetőség, nem követelmény.

(*) részletek a DETEP honlapról

Oktatási dékánhelyettes:

Dr. Husi Géza

Műszaki Kar, oktatási dékánhelyettes (1. emelet, 120-as szoba)

Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék, tanszékvezető

 

Műszaki Kar DETEP koordinátora:

 

Dr. T. Kiss Judit

egyetemi docens

Műszaki Kar, Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék (202-es szoba)

További információk:

Egyetemi felelős:

Mándy Zsuzsanna referens

Rektori Hivatal, Tudományos Igazgatóság (212-es szoba)

Ügyfélfogadás: hétfőtől-csütörtökig 8.00-16.00 óráig, pénteken 8.00-13.00 óráig

Tel: +36 (52) 512-900/62280

E-mail: (Neptun kódot tüntesse fel!)

 

Frissítés dátuma: 2017.11.13.