Sikeresek és tehetségesek

2019, március 28 - 15:18
Helyezésekkel, különdíjjal tértek haza a Debreceni Egyetem fiatal tehetségei, akik sikerrel szerepeltek a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Budapesti Műszaki Egyetemen rendezett Kémiai és Vegyipari, valamint Műszaki Tudományi Szekciójának megmérettetésein.


Az idei sorozat – a 34. megmérettetés – március 21-23. között rajtolt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott konferenciával. A versenyen elsőként a DE Műszaki Karának hallgatói adtak számot eredményeikről.

A bemutatott 27 debreceni dolgozat egyharmada, 9 előadás nyert díjat: négy második helyezett három bronzérem és két különdíj, utóbbiak közül az egyik az AUDI szponzori különdíja. Az elért helyezések alapján az egyetemek közötti rangsorban a Debreceni Egyetem a negyedik lett.

A napokban hozták nyilvánosságra az OTDK Kémiai és Vegyipari Szekciójának eredményeit: a Debreceni Egyetem 22 nevezett hallgatója közül ketten értek el második, ketten pedig harmadik helyezést.

- Az OTDK összekapcsolja a tehetséges, szorgalmas és rátermett diákokat az oktatók sokaságával, segítve a tudományos kapcsolatok kialakítását, amelynek köszönhetően egyre több fiatal vállalhat a jövőben tudományos tevékenységet, biztosítva ezzel a kutatói utánpótlást – mondta el a hirek.unideb.hu portálnak Csernoch László tudományos rektorhelyettes.

A verseny 16 tudományterületi szekcióban zajlik hét város (Budapest, Debrecen, Pécs, Győr, Eger, Esztergom és Gödöllő) tíz felsőoktatási intézményében.

A Debreceni Egyetemen április 15-18.között az agrártudományi, április 23-25. között pedig az orvos- és egészségtudományi szekció előadásainak ad otthont.

Sajtóiroda - BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.