Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék

 A képen balról jobbra haladva: Első sor: Dr. Matkó Andrea Emese, Dr. Mikó-Kis Anita, Dr. Bujalosné Dr. Kóczán Éva, Dr. habil Szűcs Edit, Dr. T. Kiss Judit, Jenei Tünde, Dr. Lámer Géza Hátsó sor: Balla Tibor, Sztányi Róbert, Dr. Budai István, Mikula Gyula, Diószeginé Zentay Éva, Varga Emil, Anton Sándorné, Halczman Attila  Az első nevén Üzemgazdasági és Kivitelezésszervezési Tanszék megkülönböztetett helyzetben volt, az 1972-es integrációig (főiskolává alakulásig) nem volt főállású oktatója Debrecenben. Az ipargazdaságtan, építőipari szervezés, számítástechnikai, jogi ismeretek, munkavédelem oktatását külső óraadók látták el. Az új főiskola létrehozását követően pályázat útján Papp Péter okleveles közgazdász lett az Üzemgazdasági és Kivitelezésszervezési Tanszék debreceni csoportvezetője 1972. augusztus 16-tól.

A főiskola főigazgatójával történt egyeztetés alapján a debreceni csoportvezető hosszú távú feladataként került megfogalmazásra, hogy Debrecenben meg kell teremteni egy igényes – oktatás – tudományos kutatás – szakmai tanszék alapjait.

A tanszéki csoporton belül megkezdődött az oktatott tantárgyak korszerűsítése, új tantárgyi programok kidolgozása, záróvizsga tantárgy lett a vállalati gazdaságtan, az építésszervezés, a gépesítésszervezés. 1978-ban sikerült kialakítani a számítástechnikai labort,  Bacsó László intézeti mérnök közreműködésével, amely első ízben nyújtott lehetőséget arra, hogy a hallgatókat a számítástechnikai gyakorlatokon korszerű gépeken foglalkoztassuk. Majd később (az 1982-es intézetesítéskor) a szervezési s főleg a munkaszervezési folyamatok mérési és ergonómiai szempontokra tekintettel alakítottuk ki a munkaszervezési laboratóriumot, vezetője Mikula Gyula intézeti mérnök lett. A tanszéki kollektíva kialakulásával, fejlődésével együtt járt, az oktatók szakmai fejlődése közéleti kisugárzása, tisztségek vállalása – METESz, TIT. stb. – a régióban működő vállalatok szakembereinek továbbképzésében, vezetőképzésben való egyre aktívabb közreműködés.

A debreceni tanszéki csoport életében a jelentős fejlődésbeli fokozatot, lehetőséget jelentette az 1981-ben az akkori oktatáspolitikai igények szerint létrehozott intézetesítés.

Debrecenben új oktatási szervezeti egységként megalakult az Alaptárgyi és Szervezési Intézet, amelybe integrálódott az Alaptárgyi Tanszék, a Testnevelési Csoport és a Nyelvi Csoport. Az új intézet a korábbi Üzemgazdasági és Kivitelezésszervezési Tanszéki Csoport „tanszéki” rangú helyzetbe került, ami az oktatott tárgyak s az oktatók szempontjából is megnövelte fejlődési lehetőségüket. (Az integráció következtében létrehozott intézet igazgatója Dr. Papp Péter okleveles közgazda főiskolai tanár, helyettese Nagy Gáborné nyelvtanár lett).

Tanszékünk Magyarországon elsőként kezdeményezte a főiskolai diplomával rendelkező mérnökök postgraduális továbbképzését. Az elmúlt években ez a fajta képzés országosan is kibővült, de tanszékünk ma is komoly bázisa az ilyen formájú képzésnek.

Hosszas előkészítés után az ellenállások leküzdésével 1994-ben sikerült beiskolázni az első műszaki menedzser szakos hallgatókat. Az új szak országos alapításában tanszékünk meghatározó feladatot vállalt. E szak létesítésétől kezdve a mai napig az egyik legnépszerűbb szak karunkon s a többletfeladatok mellett jelentős szakmai tekintélyt is biztosít tanszékünk oktatóinak (van saját hallgatónk akiket mi készítünk fel a záróvizsgákra és az életre). 1985. október 1-vel Dr. Papp Péter a Kar debreceni vezetője lett főigazgató-helyettesként, a tanszék vezetését Dr. Molnár István gépészmérnök főiskolai docens vette át, majd 2001. január 1-től Dr. Zentay István építészmérnök főiskolai docens lett a tanszék vezetője.

Fontos szervezeti változás következett be 2000. január 1-vel a Kar életében, a debreceni Kar elvált a Budapesti Ybl Miklós főiskolától, s a Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karaként működött a továbbiakban.

2004-ben újabb szervezeti változásokra került sor, az időközben formálissá vált intézeti szervezetek megszűntek, s az addig három intézetből 8 tanszék lett.
A Tanszék jelenleg - az Általános és Menedzserképző Intézet megszűnése után - a Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék nevet viseli, melynek vezetője Dr. Szűcs Edit főiskolai tanár, aki a Kar dékánja egyben.

A Tanszéken folyó tudományos alkotó munkát híven tükrözik a már megszerzett illetve folyamatban lévő tudományos fokozatok, a publikációk, a tudományos konferenciákon elhangzott referendumok, valamint a megírt jegyzetek, segédletek és nem utolsó sorban az oktatók különböző országos és regionális szakmai, tudományos testületekben betöltött választott funkciói.

A Műszaki Menedzser képzés alapvető célja, hogy a vállalkozások menedzsment területein a szakmai színvonal megfelelő ellátása biztosított legyen. A képzés folyamán a hallgatók elsajátítják a vállalkozások pénzügyi, számviteli folyamatainak irányítását, piaci ismereteket, valamint a különböző humán feladatok ismereteit.

A képzés speciális jellemzője, hogy a hallgatók megfelelő ismereteket kapnak a vállalkozások alapvető technológiai, műszaki folyamatairól. Az Építőipari specializáción elsajátítják az építési technológiák kivitelezési és szervezési kérdéseit is, míg az Ipari specializáción végzettek megismerik a zárt rendszerű ipari folyamatok üzemi feltételrendszerét és az alapvető üzemi műszaki folyamatokat.

A végzett hallgatók képesek olyan projektmenedzselési feladatok ellátására, melyek nélkülözhetetlenek az Európai Uniós pályázatok ellátásához, illetve az elnyert pályázatok projektjeinek koordinálásához. Az oktatás célja továbbá a műszaki szemléletformáló alapismeretek, gazdasági ismeretek és menedzsment ismeretek átadása.

A Tanszék minden időszakban nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az oktatott tárgyaknak megfelelően szoros kapcsolatot építsen ki a régió gazdasági egységeivel, a különböző vállalkozásokkal annak érdekében, hogy a hallgatók a gyakorlatban hasznosítható ismeretekhez jussanak. Különösen aktív és szoros együttműködés alakult ki az FAG Magyarország Ipari Kft. (Schaeffler csoport), a Debreceni Hőszolgáltató Zrt., a DKV Debreceni Közlekedési Vállalat Zrt., a KEVIÉP Kft. a HUNÉP Zrt. és a Tanszék között, és jó együttműködést ápolunk a szakmai és egyéb szervezetekkel is, mint a Kereskedelmi és Iparkamarával, az építész- és mérnökkamarával.

Az eddigi tapasztalatok szerint a végzett műszaki menedzserek piaci lehetőségei jók, általában képzettségüknek megfelelően tudnak elhelyezkedni.

Oktatással kapcsolatos eredmények

  • 2010-től Tudománynépszerűsítés a Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék Kutatók Éjszakája rendezvényen
  • 2015-ben a Műszaki Karon végzett kiemelkedő oktató munkájáért Dékáni Dicséretben részesült oktatónk, Dr. T. Kiss Judit egyetemi docens.
  • Oktatóink közül többen több tárgy vonatkozásában részt vesznek az angol nyelven folyó mérnökképzésben 2010-től jelenleg is. 2012-től angol nyelvű térítéses képzés BSc gépész és mechatronikai mérnökhallgató, Erasmus hallgató BSc menedzserhallgató
  • Oktatóink több tárgy vonatkozásában segítik az Erasmus hallgatók oktatását, képzését angol nyelven.
  • Folyamatos szakdolgozat és diplomamunka témavezetés a Műszaki Menedzser BSc és MSc szakos hallgatói számára.

A hallgatók tudományos munkájának a segítése

  • Matkó Andrea 2013. évben Dr. Szűcs Edit tanszékvezető főiskolai tanár témavezetése mellett megszerezte PhD fokozatát, továbbá jelenleg két kolléga témavezetését látja el a PhD fokozatszerzési eljárásban.
  • A Műszaki Menedzser szakos hallgatók közül többen kerültek be a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó programjába. A hallgatók tudományos tevékenységét tanszékünk oktatói közül többen témavezetőként koordinálják.
  • 2012, 2013, 2014-ben versenyzési lehetőség biztosítása a műszaki menedzser hallgatóknak a Nemzetközi Rexroth - Aventics Pneumobil építő autóversenyen, melynek eredményeként 2014-ben egy 2. díjat nyert a csapat az ügyességi versenyszámban Dr. Budai István vezetésével.
  • Oktatóink közül többen témavezetőként segítik a hallgatók tudományos munkáját, a Tudományos Diákkori Konferenciára való felkészülésüket

OTDK-n elért eredmények

  • 2014/15 tanév I. félév: Káli Richárd (Műszaki Menedzser IV. évf.) OTDK 3. helyezés
  • 2012-től folyamatos TDK aktivitása eredményként 2013-ban Kocsi Balázs BSc. műszaki menedzser szakos hallgató 2. díjat szerzett OTDK Műszaki menedzsment szekcióban
  • 2013-ban Takács Tímea Műszaki Menedzser BSc szakos hallgató 1. díjat szerzett az OTDK Műszaki menedzser szekciójában.
  • >2013-ban Takács Tímea Műszaki menedzser BSc szakos hallgató elnyerte a „Nők a műszaki tudományban – a legeredményesebben szereplő hölgy” díját az OTDK-n.
  • 2015-ben Kocsi Balázs BSc. LEAN szakmérnök – logisztikai menedzser hallgató 1. díjat kapott OTDK Műszaki menedzsment szekcióban.
  • 2015-ben Takács Tímea Műszaki menedzser MSc szakos hallgató 2. helyezést ért el az OTDK Műszaki menedzser szekciójában.
  • 2015-ben Tokai Sándor Műszaki menedzser BSc szakos hallgató 2. helyezést ért el az OTDK Műszaki menedzser szekciójában.

A tanszék tudományos tevékenysége

  • A Tanszék oktatói közül hárman vesznek részt valamely Doktori Iskolában témavezetőként.
    2014: Dr. Szűcs Edit, tanszékvezető főiskolai tanár, Debreceni Egyetem, Ihrig Károly Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola törzstagja.
    2015: Dr. T. Kiss Judit, egyetemi docens, Szent István Egyetem, Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola.
    2015: Dr. Budai István egyetemi docens, Debreceni Egyetem Informatikai Tudományok Doktori Iskola
  • Dr. Szűcs Edit tanszékvezető főiskolai tanár 2012-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma Felsőoktatási Minőségi Díj és Minőségfejlesztési Bizottság külső szakértője
  • Dr. Szűcs Edit tanszékvezető főiskolai tanár 2012 – 2013 között a Magyar Rektori Konferencia Műszaki Tudományok Bizottság elnöke
  • Dr. Szűcs Edit tanszékvezető főiskolai tanár 2011- ben átvehette a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata az egyetem hallgatóinak érdekében kifejtett évtizedes kimagasló tevékenységéért Pro Auditoribus Universitatis Díját, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozat Elnöksége a környezetvédelmi műszaki felsőoktatásban végzett kiemelkedő munkásságának elismerése és köszönete jeléül a KÖRNYEZETVÉDELMI MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSÉRT kitüntetést adományozta részére.
  • Dr. Szűcs Edit tanszékvezető főiskolai tanárt 2014-ben Magyarország Köztársasági Elnöke kiemelkedő oktatói, kutatói és szakértői munkája elismeréseként „Magyar Arany Érdemkereszt” kitüntetésben részesítette.
  • 2015. évben a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Pekár Imre Életműdíjat adományozott Dr. Szűcs Edit tanszékvezető főiskolai tanár részére.
  • 2013 A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Dékánja a Tudományos és Promóciós Bizottság döntése értelmében oktatónkat, Dr. T. Kiss Judit főiskolai docenst Debreceni Egyetem Műszaki Kar publikációs díja kitüntetésben részesítette. (A felsőoktatás, mint emberitőke-beruházás költségvetési és egyéni megtérülési rátáinak alakulása Magyarországon (1999-2010) című közleményért.
  •  2013: Dr. T. Kiss Judit a Debreceni Egyetem Tehetségtanácsa Műszaki Kar koordinátora.
  • A Műszaki Kar 2006-ban megalapított Debreceni Műszaki Közlemények szerkesztőbizottságában elnök és főszerkesztő Dr. Szűcs Edit, illetve tagjai Dr. Budai István, Dr. T. Kiss Judit, Dr. Matkó Andrea.
  • A tanszék szervezésében 2012-től minden évben megrendezésre kerül a „Challenges and Lessons in Management” Nemzetközi Konferencia

Kutatási projektben való részvétel

  • 2014: TÁMOP 4.1.1.C-12/1/KONV, ZENFE (Zöld Energia felsőoktatási Együttműködés) - Közös képzések feltételrendszerének megteremtése ágazati igények alapján (Dr. Szűcs Edit, Dr. T. Kiss Judit, Dr. Budai István, Halczman Attila, Balla Tibor, Jenei Tünde)
  • 2013: TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041, Fenntartható energetika megújuló energiaforrások optimalizálása (DENZERO); Cost-optimum munkacsoport. (Dr. Szűcs Edit, Dr. T. Kiss Judit, Halczman Attila, Balla Tibor)
  • 2013: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0008  ”Szak-nyelv-tudás” – Az idegen nyelvi képzési rendszer fejlesztése a Debreceni Egyetemen. Digitális szakmai tananyagfejlesztés. (Dr. T. Kiss Judit)
  • 2013.06-2014.09 Magyar Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj elnyerése, témája: Fémemulziók továbbfejlesztése és vizsgálata. Az ösztöndíj keretében megvalósult a fémolvadék-emulziók előállítási-gyártási paramétereit vizsgálata – új típusú emulziók előállítása. (Dr. Budai István)
  • HURO1101/191/2.2.1 - SMARTMAT  2013.01-2015.08 Az „Intelligens anyagok Magyar - Román kutatási platformja – SMARTMAT - Hungarian-Romanian Research Platform for Smart Materials Research Projects Support” című, 32 hónapos futamidejű projekt a Debreceni Egyetem Műszaki Kar és Nagyváradi Egyetem Menedzsment és Technológiai Kar 1.295.121 Euro összköltségvetésű közös nyertes projektje. (Dr. Budai István)
  • TÁMOP-4.1.2. E-13/1/konv-2013-0010 : Sportmérnök tananyag fejlesztése: 2014.01.01.-2014.08.31. A projektben végzett tevékenység: A tananyag fejlesztéshez kapcsolódóan sporteszközök technológiáinak fejlesztése a minőségirányítással tankönyv elkészítése (Dr. Szűcs Edit, Dr. Matkó Andrea)
  • TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0004: Munkaerő-piaci igényeknek megfelelő, gyakorlatorientált képzések, szolgáltatások a Debreceni Egyetemen Élelmiszeripar, Gépészet, Informatika, Turisztika és Vendéglátás területen (Munkaalapú tudás a Debreceni Egyetem oktatásában) (Dr. Szűcs Edit, Dr. Matkó Andrea, Halczmann Attila, Balla Tibor)

Tovább a Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék weboldalára

 

Last update: 2022. 07. 22. 13:39