Környezetmérnöki Tanszék

A képen balról jobbra haladva: Első sor: Dr. Labodáné Makay Andrea, Keczánné Dr. Üveges Andrea, Dr. Bodnár Ildikó, Izbékiné Szabolcsik Andrea Hátsó sor: Dr. habil Gulyás Lajos, Dr. Boros Norbert, Fórián Sándor, Kocsis Dénes A Környezetmérnöki Tanszék a Kar egyik legfiatalabb tanszéke. A tanszéket a Kar 2000-ben alapította a főiskolai szintű vegyészmérnök képzés koordinálására, mely képzés BSc változata a Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar irányítása alatt fut. A főiskolai szintű környezet- és vegyészmérnöki képzéseket követően a Bologna-folyamat során a Tanszék közreműködésével a Kar 2005-ben sikeresen akkreditálta és indította a környezetmérnöki alapszakot (BSc), majd 2010-ben akkreditálta és 2011-ben indította a környezetmérnöki mesterszakot (MSc). 2009-ben került akkreditálásra a Műszaki környezeti szakmérnöki szakirányú továbbképzési szakunk, mely népszerű a végzett mérnök alapdiplomások körében. 2013-ban az angol nyelvű Környezetmérnöki BSc szak indítási anyagát az Oktatási Hivatal támogatta.

Az eltelt 15 év tapasztalatai alapján jelenleg fő feladatunk a környezetmérnöki szakok képzésének koordinációja, a szakmai tárgyak oktatása, a vegyészmérnöki képzés műszaki tárgyainak oktatása, valamint környezetvédelmi témájú kutatási témák, projektek irányítása.
A tanszék állománya jelenleg 6 fő oktató, amelyek közül 1 fő főiskolai tanár, 2 fő főiskolai docens, 2 fő adjunktus, és 1 fő tanársegéd. 2017-től 1 fő PhD hallgató is kutatómunkát végez a Tanszékünkön. A tanszék munkáját segíti még 3 fő állandó külső óraadó.

Szakindítási időpontok:

  • 2000 Főiskolai szintű Vegyészmérnöki képzés indítása
  • 2001 Főiskolai szintű Környezetmérnöki képzés indítása
  • 2005 Környezetmérnöki BSc képzés indulása
  • 2011 Környezetmérnöki MSc képzés indulása

Szakleírások

Környezetmérnöki alapképzési szak (BSc) (magyar és angol nyelven)

Specializációk:

  • Környezettechnológia
  • Környezetmenedzsment

A képzés célja olyan korszerű természettudományos, ökológiai, műszaki, közgazdasági és irányítási ismeretekkel rendelkező környezetmérnökök képzése, akik képesek a meglévő ill. potenciális környezeti veszélyek azonosítására, felmérésére, a környezeti károk megelőzésére ill. csökkentésére, továbbá kárelhárítási projektek irányítására, megfelelő technológiai megoldásokat dolgoznak ki és alkalmaznak a környezeti szennyezések megelőzésére.

A végzett hallgatók alkalmasak az alábbi feladatok ellátására:

  • a környezetvédelmi eljárások (műveletek, berendezések, készülékek) adekvát megítélésére, kiválasztására, tesztelésére, az üzemvitel ellenőrzésére, szaktanácsadásra;
  • környezetvédelmi megbízotti, referensi stb. feladatok ellátására;
  • környezetvédelmi szakértői, tanácsadói, döntés-előkészítési munkában való részvételre;
  • hatásvizsgálatok végzésére és hatástanulmányok összeállítására;
  • közigazgatási, önkormányzat környezetvédelmi (település környezetvédelmi) hatósági, ellenőri, szakértői munkakörökre,
  • oktatási, környezetpolitikai, konfliktuskezelési, környezet-menedzseri tevékenységre.

Továbbtanulási lehetőségek
Karunk, mint “alma mater” gondol hallgatói jövőjére is. BSc végzettjeink és más BSc szakemberek számára is szervezzük a környezetmérnöki MSc képzésünket.  Ennek keretében a hallgatók mélyebb ismereteket szerezhetnek a környezetvédelmi feladatok megoldására, magas színvonalú előadások és gyakorlatok, terepi mérések révén bővíthetik ismereteiket.

Környezetmérnöki mesterképzési szak (MSc) (magyar nyelven)

Specializációk:

  • Épített környezet
  • Környezettechnológiai tervezés, kivitelezés

A képzés célja olyan korszerű természettudományos, ökológiai, műszaki, közgazdasági és irányítási ismeretekkel rendelkező környezetmérnökök képzése, akik képesek a meglévő ill. potenciális környezeti veszélyek azonosítására, felmérésére, a környezeti károk megelőzésére, ill. csökkentésére, továbbá kárelhárítási projektek irányítására. Megfelelő technológiai megoldásokat dolgoznak ki és alkalmaznak a környezeti szennyezések megelőzésére. A végzett okleveles környezetmérnökök PhD képzésen folytathatják tanulmányaikat.

A végzett hallgatók alkalmasak az alábbi feladatok ellátására:

  • a környezetvédelmi szakmához kötött elméleti és gyakorlati ismeretek, azoknak megfelelő szintű elméleti és gyakorlati alkalmazása,
  • a képzés szakterületén az alapvető kutatási irányok, valamint az alapvető gyakorlati módszerek és megoldások mélyreható ismerete, önálló kutatás-fejlesztési készség, a kutatáshoz vagy tudományos munkához szükséges, széles körben alkalmazható problémamegoldó technikák ismerete,
  • környezetvédelmi vizsgálatok (környezeti analitika, monitorozás) végzése, elemző, értékelő készség a környezettel kapcsolatos műszaki, gazdasági és társadalmi hatások, kapcsolatok vonatkozásában,
  • országos és regionális jelentőségű koncepciók és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálata és értékelése,
  • a szakterülethez kapcsolódó aktuális tudományos munkák ismerete, kritikus értékelése, a megszerzett ismeretek kreatív alkalmazása,
  • környezeti elemek és rendszerek mennyiségi és minőségi jellemzőinek vizsgálatára mérési tervek összeállítása, azok kivitelezése és az adatok értékelése,
  • a fenntartható fejlődést biztosító technikák, technológiák felhasználásának ismerete, optimális megválasztása, irányítása,
  • a környezetvédelem, a minőségügy, a fogyasztóvédelem, a termékfelelősség, az egyenlő esélyű hozzáférés elve és alkalmazása, a munkahelyi egészség és biztonság, a műszaki és gazdasági jogi szabályozás, valamint a mérnöketika alapvető ismeretei.

Műszaki környezeti szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak (magyar nyelven)

A képzés célja olyan korszerű, ökológiai, műszaki, környezetirányítási ismeretekkel rendelkező szakmérnökök képzése, akik képesek a meglévő ill. potenciális környezeti veszélyek azonosítására, felmérésére, a környezeti károk megelőzésére, ill. csökkentésére, továbbá képesek kárelhárítási projektek irányítására. Megfelelő technológiai megoldásokat dolgoznak ki és alkalmaznak a környezeti szennyezések megelőzésére.

A szakmérnöki szakon végzettek alkalmasak:

  • vízellátási, vízkezelési és szennyvíztisztítási technológiák tervezésére és irányítására,
  • levegőtisztaság-védelmi technológiák tervezésére és működtetésére,
  • kommunális és veszélyes hulladékok kezelési technológiáinak tervezésére és irányítására,
  • környezetvédelmi eljárások (műveletek, berendezések, készülékek) tervezésére, kiválasztására, tesztelésére, az üzemvitel ellenőrzésére, szaktanácsadásra,
  • talajvédelmi technológiák tervezésére és irányítására,
  • környezetközpontú irányítási rendszerek kiépítésére, környezeti hatástanulmányok, felülvizsgálatok irányítására, elkészítésére,
  • a megszerzett tudás alkalmazására és gyakorlati hasznosítására, a problémamegoldó technikák felhasználására,
  • a tudományágban megszerzett szakmai tapasztalat határterületeiről származó információk, felmerülő új problémák, új jelenségek feldolgozására, a lehetőségek szerinti helytálló bírálatok vagy vélemények megfogalmazására, döntéshozatalra, következtetések levonására, a problémák megértésére és megoldására, eredeti ötletek felvetésére, önművelésre, önfejlesztésre, a saját ismeretek magasabb szintre emelésére.

Elhelyezkedési esélyek és lehetőségek:
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény rendelkezik, hogy "a Kormány által jogszabályban meghatározott környezethasználók esetében - a környezetvédelemmel összefüggő feladatok ellátása érdekében - a környezethasználónak megfelelő szakismerettel rendelkező környezetvédelmi megbízottat kell alkalmazni, megbízni". A 93/1996. (VII. 4.) Korm. rendelet a környezetvédelmi megbízott képesítési feltételeként - külön feltételek nélkül - a környezetmérnöki végzettséget írja elő.

Laboratóriumi háttér bemutatása

Vízminőségvédelmi laboratórium

A laboratórium célja: Elsősorban a Vízgazdálkodás- és vízminőségvédelem I-II., Általános kémia I-III., Környezetvédelmi méréstechnika, monitoring I-II. tantárgyak gyakorlatainak az oktatásában jut szerephez. Az éveken át dinamikusan fejlesztett laboratóriumban folyik a Tanszék által irányított kutatási témák nagy részének gyakorlati tevékenysége is.

A laboratórium kompetenciája:A laboratórium alkalmas a régió vízgazdálkodásával kapcsolatos problémák vizsgálatára, víz- és szennyvízanalitikai vizsgálatok elvégzésére, vizek szerves anyag tartalmának elemzésére, továbbá termálvizek minőségének vizsgálatára, használt termálvizek környezeti elhelyezésének tanulmányozására. Jelen időszakban kiemelt az épületek használt vizeinek kezelési lehetőségeinek vizsgálata, energiahatékony újrahasznosítás kérdéskörök elemzése.

A laboratórium támogatói és partnerei: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatok Vízmű Zrt., Analab Kft., Scharlab Magyarország Kft., Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, NNK Környezetgazdálkodási, Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A laboratórium fő felszerelései, eszközei: A laboratórium rendelkezik a környezetmérnöki és vegyészmérnöki méréstechnika legalapvetőbb eszközeivel, korszerű vízanalitikai mérőműszerekkel (Multiline P4 elektroanalitikai mérőbőröndök, BOI, KOI, egyéb kémiai komponensek mérése, zavarosságmérő, fotometriás mérések, DIONEX ICS-3000 ionkromatográfiás rendszer és Shimadzu TOC Vcpn szerves széntartalom mérő készülék). 2013-ban egy újabb nagy értékű műszer beszerzésével (Zétapotenciál mérő vízanalitikai monitor) sikerült kari pályázati forrásból bővíteni a kialakított műszerparkot.

Levegő- és zajvédelmi laboratórium

A laboratórium célja: A 2013. szeptemberétől kialakult laboratóriumban elsősorban a Levegőtisztaságvédelem I-III., Zaj- és rezgésvédelem I-IV., a Környezetvédelmi műveletek I-II., Vegyipari műveletek I-III., és a Folyamatszabályozás tantárgyak oktatásában játszik fontos szerepet. Emellett rezgésdiagnosztikai kutatások és akusztikai mérések helyszíne is.

A laboratórium kompetenciája: A laboratóriumban akusztikai és rezgésdiagnosztikai mérések elvégzésére, feldolgozására és hiteles kiértékelésére van lehetőség. Emellett fontos szerepet tölt be a zajterjedés és a légszennyező anyagok terjedésének számítógépes modellezése, valamint zajtérképezési feladatok megoldása. A levegőtisztaságvédelmi mérések, elsősorban a környezeti levegő szálló por és ülepedő por mintavételére, és vizsgálatára terjednek ki.

A laboratórium támogatói és partnerei: Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, Plánum 97 Környezetvédelmi és Környezetgazdálkodási Mérnöki Iroda Kft., DKV Debreceni Közlekedési Zrt.

A laboratórium fő felszerelései, eszközei: A laboratóriumban 20 asztali számítógép található, illetve műszerparkját tekintve rendelkezik a legkorszerűbb zaj- és rezgésmérő műszerekkel (Larson Davis 831, SINUS Boogie, Soundbook, PDV-100, stb.), zajtérképkészítő szoftverrel (IMMI 2014), amelyekkel a szakterület egyetemi szintű (MSc) képzésben történő specifikus oktatását is biztosítani tudjuk. Ezen terület országos szinten is kiemelkedő, ugyanis a képzőhelyek tekintetében általában nem fektetnek ilyen kiemelt szerepet a zaj- és rezgésvédelem gyakorlati oktatásának.

      

 

 

 

 

Biomechanikai anyagvizsgáló laboratórium

A laboratórium célja: A laboratóriumban az orvostechnikai implantátum- és eszközfejlesztés mellett biomechanikai és egyéb anyag- és szerkezetvizsgálatok folynak. A Tanszékhez elsősorban az anyagtulajdonság-vizsgálatok és a szerkezetvizsgálatok témakörök kapcsolódnak szorosan.

A laboratórium kompetenciája: A Debreceni Egyetem Ortopédiai Klinikájával együttműködési megállapodás keretében használható laboratórium rendelkezik egy korszerű, Instron 8874 típusú vizsgálógéppel, amelyet a legkülönfélébb anyagok mechanikai tulajdonságainak vizsgálatában és az oktatásában (Vegyipari műveletek III., Környezetvédelmi műveletek II., Zaj- és rezgésvédelem, stb.) használunk, de a Tanszék által oktatott anyagtudományok témakörében, az anyagok reológiai tulajdonságainak a vizsgálataiban is fontos szerephez jut. A laboratóriumban végzett tevékenység akkreditált.

A laboratórium fő felszerelései, eszközei: A laboratóriumban található egy Instron 8874 típusú szervohidraulikus rendszerű biaxiális biomechanikai anyagvizsgáló berendezés. Ilyen tudású anyagvizsgáló berendezés az országban elsőként itt került beüzemelésre, ezáltal lehetőséget teremtett húzó-nyomó, valamint csavaró jellegű mind statikus, mind dinamikus vizsgálatokra. A berendezéshez számos saját, illetve tudományos együttműködés keretein belül végrehajtott vizsgálat köthető. A laboratórium rendelkezik továbbá egy ZPrint 310 típusú 3D nyomtatóval, melyet elsősorban egyedi implantátumok előállításához (cranioplastica, plasztikai sebészet), műtéti tervezéshez (ortopédia, idegsebészet), illetve orvostechnikai eszközök fejlesztéséhez alkalmaznak.   

Kutatási témák

Fenntartható energetika megújuló energiaforrások optimalizált integrálásával TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041/
Víz/szennyvíz hasznosítás munkacsoport
A kivitelezés ideje: 2013.01.01.-2014.12.31.
Az utóbbi évtizedekben a világ energiafogyasztása folyamatosan növekszik, míg a rendelkezésre álló energiahordozók kifogyóban vannak. Ezért az Európai Unió számos irányelvet fogadott el, amelyek célja az energiahatékonyság növelése, az energiafogyasztás csökkentése, illetve a megújuló energiaforrások széleskörű alkalmazása. Az alapkutatási projekt kutatási területe rendkívül összetett és számos szakterületre terjed ki. Éppen ezért szükséges munkacsoportok kialakítása az alábbi részterületeken: épületenergetika, épületgépészet, intelligens épületek, biomassza, vízgazdálkodás, környezetvédelem, éghajlat, költség-optimum, környezetjog, társadalomföldrajz és épületinformatika. Az alapvető cél olyan ajánlások megfogalmazása Magyarország számára, amelyek hozzájárulnak az energiastratégia optimális alkalmazásához, illetve a Horizont2020 céljainak eléréshez.

 

Víz/szennyvíz hasznosítás munkacsoport
A munkacsoport kutatási feladatainak középpontjában az épületek, létesítmények különböző eredetű vizeinek költség- és energiahatékony kezelésének lehetőségei állnak. A kutatásban város és vidék viszonylatában vizsgáltuk a művi és természetközeli víztisztítási lehetőségek komplex alkalmazhatóságát, melyeket széles körű vízminősítési vizsgálatok segítségével követtünk nyomon. Vizsgálataink eredménye alapján javaslatokat fogalmaztunk meg a korábban hulladékként kezelt vizek hasznosíthatóságára, az energiahatékonyság javítására. A kutatómunka hatékonyan egészítette ki több munkacsoport kutatási területét, együttműködést biztosítva a célok elérésére minden megfogalmazott kutatási területen. A kutatókhoz kapcsolódó laboratóriumok, azok infrastrukturális háttere széles vizsgálati lehetőséget kínáltak az adott területen.  

 

A munkacsoport tagjai:

  • Dr. Bodnár Ildikó főiskolai tanár (a munkacsoport vezetője)
  • Prof. Dr. Jolánkai Géza, egyetemi tanár
  • Keczánné Dr. Üveges Andrea, főiskolai docens
  • Dr. Boros Norbert, főiskolai docens
  • Fórián Sándor, adjunktus
  • Kocsis Dénes, tanársegéd
  • Izbékiné Szabolcsik Andrea PhD hallgató
  • Szoboszlai Andrea, vegyésztechnikus

Ipari és külső kapcsolatok

A környezetmérnöki képzésben a Kar tanszékein kívül közreműködnek a Debreceni Egyetem egyéb tanszékei is, valamint a régió környezetvédelmi tevékenységében részt vevő szervezetek és gazdasági társaságok jeles képviselői is:
Debreceni Vízmű Zrt., Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatok Vízmű Zrt., Hortobágyi Nemzeti Park, Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, AKSD Kft., stb.
A zártanulmányokhoz kapcsolódó szakdolgozatok témái működő vállalatok, vállalkozások aktuális gyakorlati problémáinak a megoldásában nyújtanak segítséget, a belső konzulensi feladatokat a tanszék oktatói biztosítják. Több sikeres téma kidolgozása a vállalatoknál a megvalósításig is eljutott.   

Hallgatói eredményesség

TDK (Tudományos Diákköri munka): A TDK a több mint 50 éves hagyománnyal rendelkező Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése. A TDK munkába Karunk BSc, illetve MSc képzésében nappali, levelező tagozat hallgatói kapcsolódhatnak be akik a konferencia időpontjában  30. életévüket még nem töltötték be.
A TDK munka eredményeinek bemutatására a Debreceni Egyetem Műszaki Kara minden évben - rendszerint december első hetében - TDK Konferenciát rendez. A konferencián való részvétel feltétele a végzett munkát összefoglaló rövid dolgozat elkészítése, beadása és egy szóbeli előadás megtartása. A dolgozat beadását rendszerint fél-egy éves kutatómunka előzi meg, de egy jól sikerült nyári gyakorlat, esetleg külföldi részképzésben végzett munka alapján is összeállhat olyan anyag, amiből dolgozat születhet. A legsikeresebb dolgozatokkal a kétévente megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK-ra) is lehet nevezni.    
 
A Környezetmérnöki Tanszékhez kapcsolódó Környezetmérnöki BSc és MSc szakos hallgatók aktív TDK tevékenységet folytatnak. Hallgatóink sikeresen szerepelnek a kari és az országos versenyeken is.
Pl. a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia alkalmából Műszaki Tudományi szekcióban 1. helyezéseket (2 témával 2 db 1. díj) és PRO SCIENTIA ARANYÉREM kitüntetést kapott Izbékiné Szabolcsik Andrea (környezetmérnöki BSc, majd MSc szakos, jelenleg PhD hallgató).
Témavezető: Dr. Bodnár Ildikó tszv. főiskolai tanár (DE MK).

Tovább a Környezetmérnöki Tanszék weboldalára

 

 

 

Last update: 2022. 07. 22. 13:39